A wikipedia, internetes lexikon szerint:
"A Budapest-Bamako-rali fapados Dakar-ként is ismert magyar szervezésu afrikai autóverseny. A rali minden év januárjában indul Budapestrol, és két héttel késobb Mali fovárosában, Bamakóban ér véget. A rali áthalad Magyarország, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Marokkó, Mauritánia és Mali területén.
Az autóverseny fo szervezoje Szabó Gál András. Az eredeti Párizs-Dakar volt az inspirátor: az esemény a kalandos, romantikus oldaláról közelíti meg Afrikát. Nincsenek megkötések a nevezésnél, bármilyen az utcákon is használt jármuvel lehet nevezni. A rali jótékonysági célokat is szolgál Maliban."
A verseny kategóriában indulóknak adott napi etapokat kell idore teljesíteni és közben különbözo tájékozódási és ügyességi feladatokkal kell megküzdeniük, míg a túra kategóriában indulóknak csak távolságot kell legyőzniük.
Az elso futam 2005. decemberében, 42 csapattal rajtolt. A második évben már 104 csapattal indult, 2008-ban az indulás elott 7 hónappal betelt a keret. A 2009-es nevezés már tavasszal lezárult. Így várhatóan a 2009 -es verseny lesz az eddigi legnagyobb futam, 200 csapat fog elrajtolni. Az indulás minden eddiginél monumentálisabb és ünnepélyesebb lesz. Az angol, ír és skót indulók nagy száma miatt a budapesti rajttal egy idoben, Londonból is indulnak résztvevok. A Dakar afrikai részének megszűnése miatt ma az egyetlen autóverseny, amelyet Afrikában is figyelemmel kísér a média. Csapatunk az év során folyamatosan részt vessz egyéb versenyeken is, melyek segítik felkészülésünket.
A verseny hivatalos honlapja: www.budapestbamako.org
VERSENY ÉS TÚRA KATEGÓRIA 2012 HIVATALOS ÚTVONAL
| Etap | Dátum | Útvonal | Táv |
| 1 | Jan 14 | Budapest – Verona | 806 km |
| 2 | Jan 15,16,17 | Verona – Rissani (SUPER MARATHON 3 DAYS) | 2926 km |
| 3 | Jan 18 | Rissani-Tata | 785 km |
| 3 | Jan 19 | Tata-Tatooine | 553 km |
| 4 | Jan 20 | Tatooine – Echtoucan | 533 km |
| 5 | Jan 21 | Echtoucan – Guerguarat | 470 km |
| 7 | Jan 22 | Gueguarat – Bou Lanoar (Határ átlépés, pihenő nap) | 100km |
| 8 | Jan 23 | Bou Lanouar – B2 Beach | 250km |
| 9 | Jan 24 | B2 Beach – Boutilimit | 320 km |
| 10 | Jan 25 | Boutilimit-Richard Toll (Határ átlépés, pihenő) | 195km |
| 11 | Jan 26 | Richard Toll-Velingara | 350 km |
| 12 | Jan 27 | Velingara-Niokolo Koba | 347 km |
| 13 | Jan 28 | Niokolo Koba-Gabu | 250 km |
| 14 | Jan 29 | Gabu-Bissau | 210 km |
VERSENY ÉS TÚRA KATEGÓRIA 2011 HIVATALOS ÚTVONAL
| Etap | Dátum | Útvonal | Táv |
| 1 | Jan 15 | Budapest – Genova | 1094 km |
| 2 | Jan 16,17,18 | Genova – Khenifra (SUPER MARATHON 3 DAYS) | 2324 km |
| 3 | Jan 19 | Khenifra – Tazzarine | 588 km |
| 4 | Jan 20 | Tazzarine – Ait Bheku | 588 km |
| 5 | Jan 21 | Ait Behku – Bojdour | 635 km |
| 6 | Jan 22 | Bojdour – Guerguarat | 610 km |
| 7 | Jan 23 | Guerguarat-Bou Lanoar (Border Crossing) | 70km |
| 8 | Jan 24 | Bou Lanouar – B2 Beach | 280km |
| 9 | Jan 25 | B2 Beach – Nouakchott (REST) | 150 km |
| 10 | Jan 26 | Nouakchott – Dakar | 565 km |
| 11 | Jan 27 | Dakar – Niokolo Koba National Park | 592 km |
| 12 | Jan 28 | Niokolo Koba – Keneiba (REST) | 213 km |
| 13 | Jan 29 | Keneiba – Diema | 350 km |
| 14 | Jan 30 | Diema – Bamako | 342 km |
A verseny 2010 évi tervezett útvonala:
Dátum Etap Távolság
| 01/16 | Budapest-Brescia | 858km |
| 01/17 | Brescia-Perpignan | 877 km |
| 01/18 | Perpignan-Almeria | 990 km |
| 01/19 | Nador-Tinerhir | 692 km |
| 01/20 | Tinerhir-Mhamid | 370 km |
| 01/21 | Mhamid-Assa | 520 km |
| 01/22 | Assa-Laayoune | 550 km |
| 01/23 | Laayoune-Dakhla | 539 km |
| 01/24 | Dakhla-BouLanoar | 380 km |
| 01/25 | BouLanoar-B2Beach | 280 km |
| 01/26 | B2Beach-Nbeika | 516 km |
| 01/27 | Nbeika-Kiffa | 442 km |
| 01/28 | Kiffa-Kiffa | rest day |
| 01/29 | Kiffa-Ayoun Atrous | 280 km |
| 01/30 | Ayoun-Sokolo | 510 km |
| 01/31 | Sokolo-Katiena | 380 km |
| 02/01 | Katiena-Bamako | 322 km |
A verseny 2009 évi útvonala:
- Budapest-Brescia 851 km
- Brescia-Montpellier 731 km
- Montpellier-Almeria 1140 km
- Almeria-Merzouga 750 km
- Merzouga-Foum Zgid 410 km
- Foum Zgid-Tadalt 450 km
- Tadalt-Smara 437 km
- Smara-Tropic Of Cancer 770 km
- TOC-Bou Lanoar 370 km
- Bou Lanoar-Atar 480 km
- Atar-Tidjikja 450 km
- Tidjikja-Kiffa 400 km
- Kiffa-Korera Kore 450 km
- Korera Kore-Banamba 375 km
- Banamba-Bamako 250 km
Összesen: 7632 km
EURÓPA
A versenyben továbbra is folytatódnak az európai geochallenge feladatok és speciál szakaszok. Idén is meg kell találni várromokat, elhagyatott bányákat és meg kell bírkózi európai rejtélyekkel. Ez inkább bemelegítés, mint a versenyt eldöntő feladat sor.
MAROKKÓ
Az első naptól összekötő és sivatagos speciál szakaszok várnak a versenyzőkre. Nadortól haladunk Merzougába az első nap. A második marokkói napon kietlen kősivatagos speciál szakaszokon visz az út a dűnés Merzougától az Iriki tó partján Foum Zgidig. Foum Zgid oázisától egy hosszabb össezkötőn és egy kiszáradt folyómedren jutuk el Tadaltig. Tadaltból Smaraig a 91-es Dakar egyik etapján haladunk, ahol közel húsz éves rally autó roncsokat is elhagyunk majd. Az utolsó két etap biztonsági okoból a tengerparti betonúton halad az idén is.
MAURITÁNIA
Bou Lanoarból Atarig egy nap alatt kell megtenni a 48O km-es etapot végig sivatagi homokon. Az Atar Tidjikja szakaszt csak gyakorlott sivatagi autósoknak és jól felkészített járműveknek ajánljuk. A szintén kemény Tidjikja-Kiffa szakasz után véget ér a Szahara és kezdetét veszi a szavanna.
MALI
Kis falvakon és poros földutakon vezet az út Korera Kore-ba az első Mali állomásra. A majomkenyérfák és a békés mali közösségek vendégszeretete jellemzi a második mali napot is. A Banamba-Bamako szakasz pedig már csak egy hosszabb tiszteletkör lesz a Bamakoi befutó előtt.


















